Dr. Berczi Csaba PhD, urológus szakorvos
Bemutatkozás
A folyamatos szakmai fejlődés és a bizonyítékokon alapuló orvoslás mindig is hivatásom alapköve volt. 2003-ban PhD fokozatot szereztem, 2013-ban klinikai onkológus szakorvos lettem, 2021-ben pedig sikeresen habilitáltam. Szakmai érdeklődésem fókuszában az uroonkológia áll, ezen belül főleg a vese és a prosztatadaganatok komplex kezelése, valamint a korszerű, minimálisan invazív urológiai sebészeti eljárások állnak. Rendszeresen veszek résztvesek és tartok is szakmai előadásokat hazai, illetve nemzetközi kongresszusokon, s emellett aktív szerepet vállalok a leendő orvosok és szakorvosjelöltek oktatásában. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a tudományos életben és az egyetemi oktatásban szerzett naprakész ismereteimet a mindennapi betegellátásba is közvetlenül átültessem.
Több évtizedes klinikai és műtéti tapasztalattal a hátam mögött pontosan tudom, hogy az urológiai és onkológiai panaszok gyakran sok szorongással és bizonytalansággal járnak. Magánrendelésem fő célja, hogy pácienseim számára olyan diszkrét, nyugodt és bizalmi légkört teremtsek, ahol feszültség nélkül beszélhetnek problémáikról. Lényegesnek tartom, hogy a magas szakmai színvonalú ellátás mellett elegendő idő jusson a kérdések megválaszolására, a pontos diagnózis érthető átbeszélésére és egy személyre szabott, hatékony kezelési terv kialakítására. Meggyőződésem, hogy a sikeres gyógyítás kulcsa az orvosi felkészültség mellett a megértés, a türelem és az őszinte odafigyelés.